Juna Koro eszperantó műhely Zalaegerszeg--Juna Koro Esperanto-metiejo Zalaegerszeg
JUNA KORO
 
Hasznos
 
Linkek--Ligiloj
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
JUNA KORO története Historio de Juna Koro

A Juna Koro Eszperantó-műhely (Zalaegerszeg) rövid története    

El la historio de la Juna Koro Esperanto-metiejo Zalaegerszeg, Hungario

 

1972 februárjában Zalaegerszegre látogatott Szabó Flóra a TEJO (Nemzetközi Ifjúsági Eszperantó Szövetség) vezetőségi tagja (1973-1974-ben elnöke), és a helyi szervek támogatásával az újonnan épült Ifjúsági és Úttörőházban egy eszperantó klub megalakítására tett javaslatot.  Az ezt követő hetek szervezési munkájának eredményeképpen a korábbi eszperantisták és az új tanulók megalakították a klubot „Juna Koro” (Ifjú Szív) néven, amely áprilistól már rendszeresen működött. Első elnöke (rövid ideig) Gaál János volt, aki napjainkban Sárváron küzd az eszperantó céljaiért. Hamarosan Kapcsándi Ferenc lett a klub vezetője. A maroknyi, lelkes csoport munkájának köszönhetően Zalaegerszegen és környékén hamarosan megnövekedett az eszperantisták száma. Ezt az évenként induló tanfolyamok és a klub programjai biztosították. A klub saját kiadványt is kiadott Eroj címmel. Kovács Béla szerkesztette és 17 száma jelent meg. (A Fajszi gyűjteményben megtalálható). Ő készítette a később megjelent Literatura folio-t is. Jelenleg Kaposváron él és dolgozik, a Vesperto szerkesztője. Dr. Szabó Flóra később az Eszperantó Világszövetség főtitkáraként dolgozott Rotterdamban. Ő és férje, Felső Pál is, – aki 1962-1963-ban tanulta az eszperantót Zalaegerszegen, majd a pécsi rádió eszperantó adásait szerkesztette –, tagja a Juna Koro-nak. Lendvai Csaba az Ifjúsági Világszervezet főtitkáraként munkálkodott.

Évtizedeken át péntekenként 1800-kor kezdődtek a klubestek.

„Hétköznapi” péntek esti események: vetélkedők, előadások, vendégek meghívása – fogadása, diavetítések, filmvetítések, nyelvtanulás, nyelvgyakorlás, nyelvtanfolyamok szervezése, plakátok tervezése – készítése, az eszperantó mozgalom aktuális kérdéseink megvitatása, levelezési estek, kiállítási anyagok összeállítása, prospektusfordítások, kirándulások szervezése, túrák előkészítése, felkészülés a különböző klubversenyekre, utazási élmények elmesélése, kongresszusokra készülés stb. 

Év végén pedig mindig óévbúcsúztató piknik.

Klubunkat az évtizedek folyamán a különböző híradásokban nevezték klubnak, csoportnak, szakkörnek, ifjúsági klubnak, békeklubnak, egyesületnek, műhelynek stb.

1973: A klub hat tagja tett sikeres alapfokú nyelvvizsgát Celldömölkön, a kemenesaljai napokon.

1973: A klubból 7 fő részt vett  a 29. Nemzetközi Ifjúsági Kongresszuson (Internacia Junulara Kongreso –  IJK) Szarajevóban.

1974-ben a helyi vasutasok – a Juna Koro segítségével – megrendezték az Országos Vasutas Eszperantó Találkozót, az elsőt Zalaegerszegen. A magyar vendégeken kívül 7 ország vasutas eszperantistái is képviseltették magukat.

1974-ben megjelent a klub kiadványának próbaszáma: Eroj (Morzsák). Többek között beszámolt arról, hogy a Magyar Rádió győri stúdiója február elsején 40 perces műsort sugárzott az eszperantóról, közte egy érdekes interjút dr. Ferenczy Imrével. Március negyedikén pedig bemutatta a Juna Koro Eszperantó Klub eddig végzett munkáját és elért eredményeit.

1974 decemberében eszperantó kiállítás nyílt az Ifjúsági és Úttörőház könyvtárában.

1975.02.21: A 150. klubestünk. A klub munkáját több mint 100 nem eszperantista résztvevő számára mutattuk be.

1975. A ZÁÉV klubján kívül a FÉK klubban (Fiatal Építők Klubja) és a Zala Bútorgyárban is indultak tanfolyamok. Az utóbbi két tanfolyamot Horváth Imre és Takács Tibor vezette.

1976. Változás a klub szervezeti életében: Elszakadtunk a szombathelyi Vas-Zala megyei Területi Bizottságtól, és az önálló Magyar Eszperantó Szövetség Zala megyei Területi Bizottság tagjai lettünk.

1978-ban meghívtuk a JER-t (Junulara Esperantista Renkontiĝo – Ifjúsági Eszperantista Találkozó) Zalaegerszegre. Több mint 200 fiatal gyűlt össze az Ifjúsági Házban, és még sokkal többen a május 1-i felvonuláson eszperantó zászlókkal, eszperantó táblákkal „felfegyverkezve”.

1979. A zalaegerszegi Juna Koro és a budapesti Entomologia Rondo Esperantista (ERE) tagjainak találkozója Barnakpusztán ill. Soholláron. Ebből a találkozóból alakult ki a később országossá, majd nemzetközivé váló, a Juna Koro által szervezett, évenként megrendezett idegenforgalmi program, a Ŝohollara Esperantista Renkontiĝo (ŜER).

1980.02.08. A 400. klubest. Több mint 60 eszperantista volt jelen Zalaegerszegről és a környékéről. Kámán Julika gyermek eszperantistái dallal, játékkal készültek. A gyerekek szüleit is meghívtuk.

1980. A Nagykanizsa melletti Nagybakónakon az eszperantó mozgalom két halhatatlanja, Baghy Gyula és Kalocsay Kálmán emlékére ikerforrás épült. A nagykanizsai Verda Stelo (Zöld Csillag) eszperantó klub kezdeményezésére, társadalmi összefogással, sok-sok szabadidő feláldozásával készült el. Dr. Cseke Ferenc, Tóth György és Szabadi Tibor vezetésével, eszperantisták és nem eszperantisták közreműködésével, áldozatos munkával sikerült megvalósítani az emlékhelyet gyönyörű környezetben, a TV-torony lábánál. Gyorsan kedvelt kirándulóhellyé vált, turistajelzéssel ellátott, kiépített túraút vezet ide. A megye eszperantistái számára kedvelt zarándokhellyé vált. Klubtagjaink is gyakran látogatták a forrást és környékét

1980.07. 25-27.  ŜER (Ŝohollara Esperantista Renkontiĝo)

1981.04.04-06. JER Szombathely. Klubtagjainkon kívül az ifjúsági találkozón jelen volt Lendvay Csaba (Juna Koro) az Eszperantó Ifjúsági Világszövetség (TEJO) főtitkára, és a 86 éves örökifjú Tóth Gyuri bácsi is Nagykanizsáról.

1981. július 10-12. ŜER (Ŝohollara Esperantista Renkontiĝo). A baráti találkozókból indult esemény országossá, sőt nemzetközivé vált.

1981. október 31. Lovagi Torna valahol a Mátrában (titkos helyszínen). Természetesen Berci lovag (Nagy Lajos) klubtagunk nyerte meg.

Az 1982-es (05. 2-8) balatonfüredi Vasutas Eszperantisták Nemzetközi Szövetsége (IFEF) 34. kongresszusának szervezésében is jeleskedtek klubtagjaink.

1982. augusztus 6-8. ŜER (Ŝohollara Esperantista Renkont(iĝ)o)

1983-ban 23 fiatal dolgozott a Juna Koro klub tagjai közül segítőként a 68. Eszperantó Világkongresszus (Universala Kongreso – UK) különböző programjaiban Budapesten.

1983. (09.16-18) ŜER (Ŝohollara Esperantista Renkont(iĝ)o)

1984. 06. 23-25. Biciklikirándulás Varasd-ra. 12 hős kerékpáros és egy Trabant tett eleget a varasdi eszperantisták meghívásának.

1984. július 13-15. ŜER (Ŝohollara Esperantista Renkontiĝo)

Klubtagunk, Ódor György képviselhette a Magyar Ifjúsági Eszperantó Szervezetet (MIESZ – HEJ) a Moszkvában 1985 július 13-16 között megrendezett XII. Világifjúsági Találkozón (VIT), a világ 157 országából érkezett 26 000 résztvevő között.

1985-ben a klub 25 tagja vett részt a 41. Nemzetközi Ifjúsági Kongresszuson (IJK) Eringerfeldben (Németország). Különbusszal utaztunk. Kiadtuk második daloskönyvünket, amit Szalai István és Nagy Imre szerkesztett, és a Juna Koro klub 25 eszperantó-formaruhás tagja énekelt belőle a kongresszus színpadán.

1986. 02. 22. Megyei Eszperantista Gyermektalálkozó (MEGY) és a 700. klubest.

1986. december 13. Luca napja: Első Zalai Eszperantó Disznótor – Szőce, Vadászház.

1987. Kapcsándi Ferencet és Ódor Györgyöt meghívták a Magyar Eszperantó Szövetség ünnepi ülésére a Parlamentbe.

1987.04.01-től az Ifjúsági és Úttörőházból a Szakszervezetek Megyei Központjába (SZMK) költöztünk. A péntek esti klubesteket ott tartottuk 1989-ig (a 11-es teremben).

1987.04.25. II. MEGY (Megyei Eszperantista Gyermektalálkozó)

1987. (05.31.) Túra a nagybakónaki Eszperantó Forrásokhoz

Az eszperantó születésének 100 éves évfordulója 1987-ben sok alkalmat kínált az ünneplésre. Fiataljaink karavánban utaztak a krakkói 43. Nemzetközi Ifjúsági Kongresszusra (IJK) és jelen voltak a 72. Világkongresszuson (UK) Varsóban is.

Az eszperantó százéves jubileuma és klubunk 15 éves születésnapja alkalmából nagyszabású kiállítást rendeztünk az Ifjúsági Úttörőházban. Felső Pál, a Magyar Rádió adásainak szerkesztője (aki a kiállítást megnyitotta), 1962-ben (a vasútasok által indított) első tanulócsoport egyik tanulója volt.

1987.09.26. Eszperantó Bál

1989.12.16. III. MEGY (Megyei Eszperantista Gyermektalálkozó).

1989-ben a Vasutas Kultúrház meghívására átköltöztünk az SZMK­-ból (Szakszervezetek Megyei Központja).

1990-ben megrendeztük – második alkalommal Zalaegerszegen – az Országos Vasutas Eszperantó Találkozót. A Boba-Csáktornya vasútvonal száz- éves jubileuma alkalmából 250 vendégünk nosztalgia-vonattal utazott Lentiig, majd Lendvától Csáktornyáig.

A klub 1991-ben (03.26.) egyesületté alakult JUNA KORO Eszperantista Egyesület néven.

1991. Képviselőink jelen voltak a 27. Országos Vasutas Eszperantó Találkozón Győrben.

1993. JER (Junulara Esperantista Renkontiĝo) Zalaegerszegen.

1993. IJS (Internacia Junulara Semajno) Mikosszéplakon a Juna Koro szervezésében: Budai Tibor, Borsos Edit, Nagy Imre.

A kilencvenes évek nehézségei ellenére szorgalmasan dolgoztunk, és 1995-ben részt vettünk a Nemzetközi Vasutas Kongresszuson (IFEF) Pécsett.

1997-ben Graz-ban rendezték meg a Nemzetközi Ökumenikus Eszperantó Kongresszust (KELI: Kristana Esperantista Ligo Internacia). A hazafelé utazók a Juna Koro segítségével utókongresszust rendeztek városunkban. A helyi vallási szervezetek nagy szeretettel fogadtak bennünket.

Az oktatás segítésére 1997-ben – a Juna Koro klub fennállásának 25. évfordulójára – kiadtuk reklám tankönyvecskénket. Tuboly Erzsébet és Madarasi Jánosné Vaszkó Katalin lektorálta. Ugyancsak a 25-éves évfordulóra postai borítékokat terveztünk eszperantó- és nemzeti nyelvű logókkal. 13 különböző nyelven készült el, és még számtalan nyelvű fordítás vár megvalósításra.

1998-ban, 1999-ben és 2000-ben részt vettünk az Alpok-Adria Közösség munkájában Olaszországban, Horvátországban és Szlovéniában.

1999-ben részt vettünk a 33. Országos Vasutas Eszperantó Találkozón Tatán.

1999-ben (05.29-30) Kapcsándi Ferenc képviselte klubunkat a Horvát Eszperantisták 3. Kongresszusán Osijek-en.

2000-ben (05.27) is jelen volt a Horvát Eszperantisták 4. Kongresszusán Durdevac-on.

2000-ben a Nemzetközi Vasutas Kongresszus (IFEF-kongresszus) helyszíne Budapest volt. Segítségünkre magától értetődően számíthattak a rendezők.

2001-ben – immár harmadik alkalommal – ismét városunkban került megrendezésre az Országos Vasutas Eszperantó Találkozó.  Ünnepi különvonatunk az újonnan átadott Zalalövő-Hodoŝ vasútvonalon haladt Hodoŝra (Szlovénia).

2004-ben a Sopron-Eisenstadtban (Ausztria) megrendezett IFEF-kongresszus (Nemzetközi Vasutas Eszperantó Kongresszus) szervezési munkáihoz nyújtottunk segítséget.

2005-ben elkészítettük sokat látogatott honlapjainkat: eszperantó és magyar nyelven bemutatva a Juna Koro Eszperantista Egyesületet (www.junakoro.gportal.hu), és városunkat, Zalaegerszeget (http://www.zalaegerszeg.gportal.hu). Segítőkész klubtagjaink adták az ötletet és az áldozatos munkát a város és a helyi eszperantó mozgalom történetének bemutatásához. 

2005-ben (07.1-3) Kapcsándi Ferenc részt vett a 37. Országos Vasutas Eszperantó Találkozón Balassagyarmaton.

2007.  Elkészült eszperantó nyelvű idegenforgalmi kiadványunk a város nevezetességeiről. Részletes leírást szerkesztettünk a Wikipédián Zalaegerszegről.

2007.  IRIS Zalaegerszegen (nem a Juna Koro szervezésében).

2008. Megalkottunk 27-féle eszperantó feliratú képeslapot városunkról, Zalaegerszegről.

2008. Elkészítettük szórólapunkat a Juna Koro rövid történetével magyarul és eszperantóul is.

2009. Elkészült ismeretterjesztő szórólapunk Naprakészen az eszperantóról címmel.

2010 novemberében megjelent egyik klubtagunk nagysikerű, országosan terjesztett tankönyve. Ódor György: Eszperantó nyelvkönyv.  (http://www.esperanto.gportal.hu).

2011-ben a Juna Koro eszperantó-műhely gondozásában megjelentettük ingyenesen terjesztett ismeretterjesztő könyvecskénket az eszperantó nyelv bemutatásával, a nyelv rövid nyelvtanának ismertetésével, Kapcsándi Ferenc szerkesztésében, Amit az eszperantóról tudni jó… címmel.

2012-ben kiadtuk régi klubtagunk, (Apáti) Kovács Béla A fogkefe La dentobroso című szatirikus jelenetét kétnyelvű (magyar-eszperantó) változatban. A szerző, Kovács Béla, 1953-ban született Keszthelyen.  Az eszperantó nyelvvel 1972-ben ismerkedett meg Zalaegerszegen, a Juna Koro klubban. Jelenleg Kaposváron él és alkot. A jelenet a kisemberek életét értelmetlen szabályokkal, előírásokkal megnehezítő, ellehetetlenítő hivatali fontoskodást figurázza ki. A kétnyelvű kiadvány apropóját az adta, hogy Kaposvár és Koprivnica (Horvátország) között a magyar és a horvát nyelv mellett 2012-től az eszperantó is hivatalos nyelvvé vált a testvérvárosi kapcsolatokban.

2013-ban megszüntettük az egyesületi formát, és Juna Koro Eszperantó-műhely néven folytatjuk tevékenységünket.

2015. augusztus 29-én részt vettünk a lendvai (Lendava, Szlovénia) Bográcsfest-en. A minden év augusztus utolsó szombatján megrendezésre kerülő eseményen idén 110 csapat versenyzett a bográcsban főzés tudományából. Az Esperanto nemzetközi csapat a Juna Koro tagjain kívül szlovén eszperantistákból (Lendava, Ljubjana, Maribor stb.) és egy spanyol eszmetársnőből állt.

2015. decemberében az eredeti kiadás alapján megjelentettük Prof. Dro. Cyrillo Vörös „Analitika Geometrio Absuluta” című 1912-ben kiadott eszperantó nyelvű geometria tankönyvét (A5-ös méret, 200 oldal, keménytáblás borító, kézzel varrt).

2016.08.27-én részt vettünk a lendvai (Lendava, Szlovénia) Bográcsfeszt-en. A nemzetközi eszperantó csapat bemutatta főzési tudományát.

Az évtizedek alatt – ma már máshol tevékenykedő – sok aktív eszperantistát is elindítottunk útjukon. Az ő történetükről saját honlapjaik szólnak.

Nem fáradtunk el. Továbbra is tanítjuk a fiatalokat, és segítjük az eszperantó nemes céljainak megvalósulását.

 

 2017.01.04.

 

El la historio de la Juna Koro Esperanto-metiejo Zalaegerszeg, Hungario

En 1972 oni finkonstruis la Junularan kaj Pioniran Domon, en kiu ni organizis Esperanto-lingvokurson. La malnovaj esperantistoj kaj la novaj gelernantoj samjare fondis novan Esperanto-klubon nomita Juna Koro. La unua prezidanto de la klubo estis János Gaál, kiu nuntempe en urbo Sárvár laboras por la Esperanto-celoj. La klubo aperigis propran eldonaĵon kun titolo Eroj. Ĝin redaktis Béla Kovács. Aperis 17 numeroj, kiuj troveblas ankaŭ en la Esperanto-kolektaĵo de Károly Fajszi. Béla redaktis poste la revueton Literatura folio. Nuntempe li loĝas en urbo Kaposvár, kaj eldonas la reprezentivan revueton VespertoNia klubano, Pál Felső, laboris en la gvidantaro de TEJO jam dum la Budapeŝta UK en 1966. Poste li organizis radioelsendojn en Esperanto el la urbo Pécs. Lia edzino Dr-ino Flóra Szabó estis ĉefsekretariino de Universala Esperanto Asocio en Roterdamo. Ili ankaŭ nuntempe estas membroj de Juna Koro. Csaba Lendvay dum jaroj estis ĉefsekretario de TEJO dum la Meksika periodo kaj en Vancouvero.

En la jaro 1974 la lokaj fervojistoj, helpe de Juna Koro, organizis la TutlandaFervojistaRenkontiĝon en Zalaegerszeg. Fervojistaj gastoj kolektiĝis el 7 landoj.

En la jaro 1978 ni invitis al Zalaegerszeg la Junularan Esperantan Renkontiĝon (JER). Pli ol 200 gejunuloj kolektiĝis en la Junularo Domo kaj pli multaj partoprenis la demonstracion okaze de la 1-a de majo.

Ni havis gastojn el Pollando, Germanio, Argentino, Sud-Koreio, Israelo, Sovetunio, Jugoslavio, Brazilo kaj ankoraŭ el 20 diversaj landoj.

En 1982 niaj fervojistoj entuziasme helpis la organizadon kaj aktive partoprenis la programojn de la Internacia Fervojista Esperanto-Kongreso enBalatonfüred.

En la jaro 1983 el nia klubo 23 gejunuloj laboris kiel helpantoj de la Universala Kongreso en Budapeŝto.

Dum la okdekaj jaroj plurfoje (en 1981, 1982, 1983, 1984) ni organizis nian propran fremdultrafikan programeron ŜER (Ŝohollara Esperanto-Renkontiĝo).

En 1984 la tuta grupo biciklis al Varazdin (Kroatio).

25 klubanoj partoprenis en la jaro 1985 la Internacian Junularan Kongreson en Eringerfeld (Germanio). Ni eldonis nian duan kantareton kaj la 25 Juna Koro-anoj en Esperanto-uniformo kantis sur la scenejo de la kongreso el la kantareto.

En tiu ĉi jaro ni havis altan honoron. Nia klubano György Ódor reprezentis HEJ-on (Hungara Esperanto Junularo) en Moskvo, okaze de la Tutmonda Junulara Renkontiĝo.

Valoras Zamenhof-reliefon skulptis Tibor Takács, la kluban flagon preparis József Tuboly.

Dum kelkaj jaroj ni laboris en la Sindikata Domo. Ni kolektiĝis ĉiuvendrede, laborante diligente.

En 1987 la Esperanto-centjariĝo donis multan okazon por festi. Niaj klubanoj karavane veturis al IJK (Krakovo) kaj  al UK (Varsovio).

Ferenc Kapcsándi kaj György Ódor estis invititaj al la jubilea kunsido de HEA (Hungaria Esperanto-Asocio) en la Parlamentejo. Okaze de la centjariĝo de Esperanto ni faris grandan ekspozicion en la Junulara Domo, festante ankaŭ la dek kvinan naskiĝtagon de nia klubo.

En 1989 je la invito de la Fervojista Kulturdomo ni translokiĝis, kaj post unu jaro ni denove organizis la Tutlandan Fervojistan Esperanto-Renkontiĝon okaze de la centjara datreveno de la inaŭguro de la fervojlinio inter Boba kaj Csáktornya. Ni veturis kun 250 gastoj per nostalgia trajno al Lenti kaj inter Lendva kaj Csáktornya.

En 1991 la klubo fariĝis asocio: JUNA KORO Esperantista Asocio.

En 1993 niaj klubanoj organizis JER (Junulara Esperantista Renkontiĝo) en Zalaegerszeg kaj IJS-on  (Internacia Junulara Semajno) en la kastelo de Mikosszéplak.

Kontraŭ la malfacilaĵoj de la naŭdekaj jaroj ni diligente laboris ĉefe por fervojaj celoj. La klubanoj partoprenis la IFEF-Kongreson en urbo Pécs en 1995.

En 1997 en la urbo Graz (Aŭstrio) okazis la Ekumena Esperanto-Kongreso (KELI). Hejmenveturonte la partoprenantoj organizis postkongreson helpe de Juna Koro en Zalaegerszeg. Tre kore akceptis nin la lokaj religiaj organizaĵoj.

La asocio eldonis specialan, poŝforman reklam-lernolibron kaj kovertojn kun Esperanto-logo, esperant- kaj  nacilingvaj surskriboj (en 13-lingvoj).

En 1998, 1999, 2000 ni partoprenis la kunsidojn de Alp-Adria Asocio en Italio, Kroatio kaj Slovenio.

En la jaro 2000 ni intense helpis la laboron de la IFEF-Kongreso en Budapeŝto.

En 2001 denove ni organizis la Tutlandan Fervojistan Renkontiĝon en Zalaegerszeg. Nia speciala trajno veturis sur la novinaŭgurita fervojlinio al Slovenio, al Hodoŝ.

Entuziasme ni helpis la organizan laboron de la IFEF-Kongreso okazinta en Sopron-Eisenstadt (Aŭstrio) en la jaro 2004.

En 2005 ni faris niajn hejmpaĝojn en Esperanto kaj hungarlingve pri nia urbo, Zalaegerszeg (http://www.zalaegerszeg.gportal.hu), kaj pri nia asocio Juna Koro (www.junakoro. gportal.hu). Niaj helpemaj klubanoj donis la ideon kaj ilian laboron por prezenti nian urbon kaj nian klubon.

En 2007 ni eldonis esperantlingvan turisman informilon pri nia urbo. Zalaegerszeg en Vikipedio.

En 2008 ni planis 27 diversajn bildkartojn pri nia urbo kun Esperantaj surskriboj, kaj hungar- kaj esperantlingvan flugfoliojn pri nia klubo.

En 2009 la asocio redaktis aktualan hungarlingvan flugfolion pri Esperanto.

En 2010 eldonis nia klubano novan, altnivelan Esperanto-lernolibron por hungaroj. Ódor György: Eszperantó nyelvkönyv. (vidu detale: http://www.esperanto.gportal.hu).

Juna Koro aperigis en la jaro 2011 la hungarlingvan scienc-popularigan libreton Amit az eszperantóról tudni jó… (prezento de la lingvo Esperanto).

En 2012 ni eldonis satiran scenon de nia malnova klubano en dulingva (hungara – Esperanta) versio. Kovács Béla: A fogkefe – La dentobroso.

2015: Bograĉfesto en Lendava (Slovenio). Internacia teamo, inter ili Juna Kor-an-oj.

2015. Ni reeldonis la geometrian lernolibron de  Prof. Dro. Cyrillo Vörös „Analitika Geometrio Absuluta”  (1912).

2016: Bograĉfesto en Lendava (slovenio).

 

Dum la jardekoj ni edukis aliajn aktivajn esperantistojn, kies hejmpaĝoj prezentas sian diligentan laboron.

Ni ne laciĝis, kaj instruas novajn gejunulojn, helpas la estiĝon de la Esperanto-celoj!

04.01.2017.

 

 

 

Te mennyire vagy képben a kódolásban? Tudod, mire jó a td.modtitle? Akkor írd meg nekünk! =)    *****    Ujjé! Játszóház nyílt a Mesetárban! Kicsik és nagyok, gyertek, készítsetek tojástartókat és repülõ nyuszikat húsvétra!    *****    Blog tabuk nélkül.Vigyázat, sok(K) lehet,ez itt nem egy mainstream cukormázas valami:)Folytatásos sztori,furcsa írások..    *****    Brutal Wonderland~ Álarcoshölgy blogja. #kritika #graphics #cikkek #filmek #webkritika #érdekességet katt katt    *****    Meg van írva a csillagokban    *****    ketkes.com    *****    húsvéti receptek, ételek, sütemények    *****    Húsvéti receptek    *****    LUCY HALE MAGYARORSZÁG - ISMERD MEG A HAZUG CSAJOK TÁRSASÁGÁNAK FÕSZEREPLÕJÉT, ARIÁT - LUCY HALE MAGYARORSZÁG    *****    citylifebygirl - városi élet egy lánytól - blog és extra    *****    NaNoWriMo - avagy hogyan írok meg 1 hónap alatt 1 könyvet? Nézz be, és megtudod! :) Még sok más írásom is vár! :)    *****    Leighton Meester - Tudj meg te is mindent a Gossip Girl sikeres színésznõjérõl - Leighton Meester - Interjúk - Cikkek -    *****    Aktív szerepjáték várja folyamatosan az érdeklõdõket! SZEREPJÁTÉK!    *****    citylifebygirl - városi élet egy lánytól - blog és extra    *****    Élõ asztrológiai tanácsadás a SKYPE-on, BECSÜLET KASSZÁS alapon. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    "Kedves naplóm... a mai nap más lesz. Ma van az a nap, amikor újra élni fogok." Elena    *****    "- Kell lennie valaminek, amit nem vettünk észre. - Nem. Katherine gyõzött. Hosszú játékot játszott és végül nyert."    *****    "You are my always. And i just want the chance to be yours" A Zöld Íjász imádott álompárja! Ha te is imádod õket katt!    *****    NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!    *****    NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ! NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!NÕNAPI AKCIÓ! CSAK MA! AKCIÓ!